A V4 Építészeti Alapítvány nevében Kálmán Ernő építész adta át a díszokleveleket azoknak az iskolásoknak, Bács Zerind, Bártfai Bulcsú, Deutsch Adél, Illyés Benedek, Csermák Dorottya, Sira Kata Gizella tanulóknak, akik a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolából részt vettek a 2018. évi „Playful Architect” (Játékos Építész) címmel meghirdetett nemzetközi rajzpályázaton.
Az oklevelek egyenesen a pályázat szervezőitől, Prágából érkeztek, ahol a rajzokat, több száz külföldi résztvevő rajzaival egyetemben, ki is állították. A pályázatról korábban már részletesen beszámoltunk, most röviden csak annyit mondanánk róla, hogy azzal a céllal hirdetik meg már sokadik éve, hogy a gyerekek figyelmét felhívják arra az épített környezetre, amely körülveszi őket. Közöttük éppen úgy lehetnek a pályázók számára érzelmileg fontos „névtelen eminenciások”, mint híres építmények. A rajzokból rendezett bemutatón így évről évre igen plasztikus kép bontakozik ki arról, hogy a világ eltérő szegleteiben élő közel egykorú gyerekek mit gondolnak fontosnak a saját épített környezetükről.
De ezen a napon nem csak az oklevéllel elismert gyerekek voltak a Klebelsberg Emlékház vendégei, hanem a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolának az a 26 tanulója is, akik elindultak az idei pályázaton. Név szerint: Balogh Ákos, Bercsi Levente, Bojtár Nóra, Enyedi Ambrus, Eschenbach Hanna, Forian-Szabó Annamária, Gaál Csanád, Gerely Mihály, Hegedűs Dalma, Hesz László, Holkovich Laura, Kaleta Nimród, Karáth Kornél, Kosztya Emese, Kovács Dóra, Legera Kinga, Mészáros Hunor, Nagy Tivadar, Osztoluczky Márton, Paskucz-Szatmáry Kinga, Patakfalvi Anna, Szentannai Gáspár, Sziebert Vince, Szögi Hunor, Szőnyi Zille, Villányi Bálint. Az indulásukat és felkészítésüket támogatta: Csere István igazgató úr, Kassné Páni Judit tanárnő, Kovács-Gombos Dávid tanár úr, Kovácsné Borbély Viktória tanárnő, Kreschka Jánosné Fábián Angéla tanárnő (Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola), illetve Kálmán Ernő építész, Rubóczki Erzsébet művészettörténész (V4 Építészeti Alapítvány). A mellékelt fotón a tavalyi és az idei indulók együtt láthatók, a felkészítőkkel egyetemben.